Hét földrész hét maratonja Bechterew-kórral.

Lehagyom magam!

Lehagyom magam!

A maratonok pöttyös labdája

2016. október 10. - Lehagyom magam!

Fokváros után bizakodó voltam, ugyanis a dubaji maraton következett. Illetve, hogy pontosítsak, azért következett ez, mert ezt választottam, hogy kipipálhassam Ázsiát. És, hogy miért épp ezt?

Egyrészt a kontinens többi részéhez képest viszonylag közel van, másrészt pedig, ha Amszterdamra rá lehet sütni az egyszerű bélyeget, akkor a dubaji pálya nemes egyszerűséggel a maratonok pöttyös labdája – és Bence képes volt ezt kihagyni. Kissé leegyszerűsítve annyi az egész, hogy elindul egy tengerparti sugárúton az egyik irányba, aztán forduló és vissza ugyanott. Ráadásul a legdurvább szintkülönbséget a járdapadka jelenti. Ennek megfelelően ez a maraton nagyon népszerű a világ elit berkeiben, mert itt nagyon jó időt lehet futni, valamint itt a legmagasabbak a pénzdíjak is. Ez utóbbi engem ugyan annyira nem érint, de a pálya egyszerűsége okán bízhattam benne, hogy egy jó felkészüléssel rekordidőt futhatok.

orig-dmah4654.jpeg

Sajnos nem sikerült túl jól a felkészülésem: komoly derékfájdalmakkal küzdöttem, így aztán az utolsó hetekben már egyáltalán nem is tudtam futni. Izgulni legalább nem izgultam, mert van már annyi a hátam mögött, hogy megoldjam a helyzetet. Na meg, nekem ugye nincs más célom, minthogy magamat lehagyjam, annak pedig, így vagy úgy, de sikerülnie kell.

Mindettől függetlenül, a rajthoz közeledve megakadt a szemem egy pár izmos lábon és egy csinos fenéken, amihez szőke hajzuhatag tartozott. Na, őt ugyan nem akartam lehagyni, mindenesetre az egyből eszembe jutott, hogy látványnak tökéletes lesz (amíg bele nem rázódom a versenybe, aztán úgyis verek rá kört – mutatta meg magát egy pillanatra az LA-ből ismert arcom). Eldördül a rajtpisztoly, és csupán percek kellenek hozzá, hogy szerteoszoljon a reményem, miszerint ezen a maratonon komoly esztétikai látványban lesz részem. A táj ugyanis nem kecsegtet túl sok érdekességgel – az egyetlen említésre méltó a Burdzs al-Arab szálloda vitorla-szerű épülete, de azt is meg lehet unni – a szőke lány pedig egész más szinten mozog, mint én, érzem, hogy kár is lenne kergetnem. Erről aztán néhány kilométerrel később meggyőző erejű bizonyítékot is szerzek – jól döntöttem! – ugyanis én még távol járok a fordulótól, amikor ő már visszafelé jön a túloldalon, nem sokkal lemaradva a kelet-afrikai élbolytól. Úgyhogy akkor innentől aktívan unatkozom, ami inkább a már korábban emlegetett időszámolgató módszerben való elmerülést jelenti. Ez viszont olyannyira működik, hogy nagyon jó úton haladok afelé, hogy megdöntsem a legjobb időmet! Aztán elfogyok. És mivel a célba érés mindennél fontosabb, elkezdek biztonsági játékot játszani, addig csalogatom a görcsöt, mígnem már azt hinné, hogy rám rúghatja az ajtót, aztán picit kiengedek és így tovább: kocogás-séta. Persze, aki volt már futóversenyen, az tudja, hogy nem mehet ez így a legvégéig: a cél előtt száz méterrel, ahol már akadnak nézők, igyekszem felvenni a nevetségesnél egy fokkal nagyobb sebességet. Az eredmény ismét négy óra negyven perc körüli, de bent vagyok a célban, és ez a lényeg!

orig-dmas10482.jpeg

Bónusz érdekesség: a szőke lány a többnyire etióp és kenyai nemzetiségű élmezőny mögött ért célba. Mint kiderült, svéd és alig három óra alatt képes lefutni egy maratont. Még jó, hogy én nem kergetem az elérhetetlent, csak magamat. És ami még ennél is jobb: a két legnagyobb maratoni utam hátra van.      

A bejegyzés trackback címe:

https://lehagyommagam.blog.hu/api/trackback/id/tr4011787933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása