Hét földrész hét maratonja Bechterew-kórral.

Lehagyom magam!

Lehagytam magam!

2016. október 26. - Lehagyom magam!

HLA-B27. Ez az antigén tehet róla, hogy Bechterew-kórral élem az életem. És talán ugyanennek köszönhetem, hogy lefutottam hét kontinensen a maratont. Meg persze Bencének, aki felé ezúton is jelzem hálám. Noha soha nem úgy éltem meg ezt a dolgot, hogy beteg vagyok, de azért azt sem tagadhatom, hogy volt hatása az életemre. Nem vettem igazán komolyan a fájdalmakat, de nem tudhatom, más, aki hasonló cipőben jár, hogy éli ezt meg. Nekem ez a hozzáállás segített, hogy az ennél még komolyabb dolgokhoz is hozzá tudjak szokni. Tehát a Bechterew-kór így nézve nekem inkább adott, mint elvett, még ha nyugodt szívvel el is tudnám engedni.

Tovább

Maratont futni ott, ahol a séta is fárasztó

Nagy utazás jön, és mintha én sem volnék a régi. Mármint csupa jó értelemben, hiszen mostanra túl vagyok öt maratonon úgy, hogy előtte még a futástól is ódzkodtam. Voltam lent, voltam fent, és mint kiderült, ez sehol máshol nem volt annyira így, mint a távoli Ausztráliában. Itt egyébként nem túl nagy a választék, ha maratonokról van szó – nem úgy halálos állatokból! Ezért aztán a talán leghíresebb városra, Sydney-re esett a választás, ahol még ráadásul nem is jártam korábban. Ide azért nemcsak egyszemélyes szurkolóbrigádom, gyúróm és fotósom jött el (a feleségemről van szó :)) hanem Bence is, még úgy is, hogy tudta jól: futni ő már nem fog.

Tovább

Los Angeles, az andalgók városa

Mivel egyik maratonról a másikra javítottam húsz percet az időmön, úgy voltam vele, hogy ha így haladok, én lehetek a következő Abebe Bikila, aki már két olimpiai arannyal büszkélkedhet ebben a sportágban. Csak épp nekem még Bechterewem is van, tehát ezzel együtt nyilván rajta is túlteszek. Ebben a tudatban utaztam Amerikába és ennek tudatában alakítottam a programom is.

Tovább

Amszterdam, a sikerek városa

Minden sokkal egyszerűbb, ha már másodszor megy neki az ember, épp úgy van ez maratonok esetében, mint kisgyerekként a két lábra állással. A második versenyre készülve már támaszkodhattam a riói tapasztalataimra, így például ezúttal nem mozogtam annyit felkészülés gyanánt, hogy a kondim fejlesztése egyúttal a testem leamortizálását is jelentse. Emellett pedig Bencével tudatosan választottuk ki a következő helyszínt is: az amszterdaminál vízszintesebb pálya nem sok létezik, emelkedőből alig-alig akad errefelé. Ráadásul valamelyest hazai a terep is – sokat jártam látogatóban az itt élő nővéremnél. Persze meglepetések mindig vannak, egy-egy maratonon legalább annyi a változó, mint az állandó.

Tovább

Riói riadalom - az első felvonás

Eljött az én időm. A perc, amikor hosszú hetek kemény munkája után bizonyíthatok magamnak, a családomnak, a barátaimnak és mindenkinek, aki tud erről az őrültségről. Megmutathatom, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni, Bechterew-kór ide vagy oda. Nos, ha egy sportfilmben lennénk, akkor Al Pacino biztos lelket öntött volna belém, és nagyjából ilyen gondolatokkal szálltam volna le a Rióban. Viszont ez nem egy sportfilm. A sima sétálás is fájt, úgy be volt gyulladva a térdem egy nappal a rajt előtt.

Tovább

Miért ne?

Szerencsés ember vagyok. Nálam még időben diagnosztizálták a Bechterew-kórt, sok kellemetlen tünettel pedig, mint például a gyulladásos bélbetegség, vagy a pikkelysömör, soha nem is találkoztam. Igaz, sokszor fájt a testem, de komolyabb hátrányt nem okoztak ezek a fájdalmak, könnyen alkalmazkodtam. Mindig is úgy voltam vele, hogy abból főzzünk, amink van, az egyetlen kérdés csupán az, hogy mit. Miért ne egyből egy hétfogásos vacsorát?

Pár száz ember tudja csak igazolni, hogy lefutotta a maratont mind a hét kontinensen, nem sokkal több, mint ahányan az űrben jártak. Az alábbiakban a nagy döntésig vezető út részletei.

Tovább

Hello, Bechterew!

HLA-B27. Az átlagember számára csupán betűk és számok látszólag véletlenszerű sorozata, esetleg egy elrontott rendszám. Nekem viszont a testem, és közvetetten az életem része. Azoknál ugyanis, akikben megvan ez az antigén, jóval nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják a Bechterew-kórt (öröm az ürömben: az európai lakosság 5-7 százalékánál van jelen csupán). Genetikai hajlam, így nevezik ezt hétköznapiasan. Ha pedig egyszer kialakult a betegség, két lehetséges út áll az ember előtt: meghajol előtte, vagy szembefordul vele és azt mondja, tőled függetlenül, így is, úgy is a magam útját járom. Én az utóbbit választottam. Ez a történetem.

Tovább