Hét földrész hét maratonja Bechterew-kórral.

Lehagyom magam!

Lehagyom magam!


Utolsó felvonás: az Antarktisz

2016. október 20. - Lehagyom magam!

Merész vállalkozásom utolsó állomásához érkeztem. A végére hagytam a legnagyobb kihívást, vagy, ha úgy tetszik, a legkomolyabb ínyencséget: az Antarktiszt.

Tovább

Maratont futni ott, ahol a séta is fárasztó

Nagy utazás jön, és mintha én sem volnék a régi. Mármint csupa jó értelemben, hiszen mostanra túl vagyok öt maratonon úgy, hogy előtte még a futástól is ódzkodtam. Voltam lent, voltam fent, és mint kiderült, ez sehol máshol nem volt annyira így, mint a távoli Ausztráliában. Itt egyébként nem túl…

Tovább

Los Angeles, az andalgók városa

Mivel egyik maratonról a másikra javítottam húsz percet az időmön, úgy voltam vele, hogy ha így haladok, én lehetek a következő Abebe Bikila, aki már két olimpiai arannyal büszkélkedhet ebben a sportágban. Csak épp nekem még Bechterewem is van, tehát ezzel együtt nyilván rajta is túlteszek. Ebben a…

Tovább

Amszterdam, a sikerek városa

Minden sokkal egyszerűbb, ha már másodszor megy neki az ember, épp úgy van ez maratonok esetében, mint kisgyerekként a két lábra állással. A második versenyre készülve már támaszkodhattam a riói tapasztalataimra, így például ezúttal nem mozogtam annyit felkészülés gyanánt, hogy a kondim fejlesztése…

Tovább

Riói riadalom - az első felvonás

Eljött az én időm. A perc, amikor hosszú hetek kemény munkája után bizonyíthatok magamnak, a családomnak, a barátaimnak és mindenkinek, aki tud erről az őrültségről. Megmutathatom, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni, Bechterew-kór ide vagy oda. Nos, ha egy sportfilmben lennénk, akkor Al Pacino…

Tovább

Miért ne?

Szerencsés ember vagyok. Nálam még időben diagnosztizálták a Bechterew-kórt, sok kellemetlen tünettel pedig, mint például a gyulladásos bélbetegség, vagy a pikkelysömör, soha nem is találkoztam. Igaz, sokszor fájt a testem, de komolyabb hátrányt nem okoztak ezek a fájdalmak, könnyen alkalmazkodtam.…

Tovább

Hello, Bechterew!

HLA-B27. Az átlagember számára csupán betűk és számok látszólag véletlenszerű sorozata, esetleg egy elrontott rendszám. Nekem viszont a testem, és közvetetten az életem része. Azoknál ugyanis, akikben megvan ez az antigén, jóval nagyobb valószínűséggel diagnosztizálják a Bechterew-kórt (öröm az…

Tovább
süti beállítások módosítása